szombat, május 19, 2012
   
Text Size

Idősek Világnapja Dunaharasztin

Több mint 400 nyugdíjas vett részt a szépkorúak tiszteletére rendezett ünnepségen Dunaharasztin a Táncsics Mihály Művelődési Otthonban.
Már jó egy órával előbb nagy számban érkeztek az érdeklődők. Csodás, napsütéses délután volt, mégsem ez volt a legfőbb oka annak, hogy nem csalódott az, aki a nyugdíjasok világnapján ezt választotta délutáni programnak.

Előbb Daróczi Pál, a város alpolgármestere köszöntötte a megjelenteket. A beszédet követően az 50 legidősebb, regisztrált nyugdíjas kapott ajándékcsomagot a város önkormányzatának jóvoltából. Két olyan nyugdíjas is volt az ötven megajándékozott között, aki az idén ünnepli 97. életévét. Az ajándékcsomagot az önkormányzati képviselők adták át. A program ezután a szórakoztatás jegyében folytatódott. Első fellépőként, egyben a nap meglepetéseként a híres énekesnő, Bangó Margit adta elő dalait, majd Szolnoki Zoltán műsorát hallgathatta végig a közönség. Jó volt látni a jókedvű arcokat, rajtuk az élet szeretetét.

Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa281
mod_vvisit_counterTegnap516
mod_vvisit_counterEzen a héten2321
mod_vvisit_counterElőző héten2377
mod_vvisit_counterEbben a hónapban6654
mod_vvisit_counterElőző hónapban10127
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta249486

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

Célba ért a második szállítmány is!

A Dunakörnyéki Települések Fejlődéséért Alapítvány szervezésében Schäffer Éva az alapítvány elnökének vezetésével, júniusban adományszervezés indult a térségben az árvízkárosultak megsegítésére. A rengeteg megkeresés meglepte a szervezőket, így két ütemben lehetett csak kiszállítani a felajánlásokat a rászorulókhoz. Az, hogy a megfelelő emberek kapták –e a csomagokat, a mai aktuális bulvár témák egyike, de az Alapítványunk támogatói, kicsik, nagyok, idősek és fiatalok egyaránt, felajánlásainkkal és önkéntes munkájukkal segítették –e nemes projekt megvalósulását, és hogy a szállítmány eljutott Felsőzsolcára, annak ékes bizonyítéka, a lenti képgaléria, melyet kollégánk készített.
 

Humor

Rendőr vicc 3.

A rendőr megállít egy autóst:
- Megbüntetem önöket, túl sokan utaznak!
- De biztos úr - mondja a sofőr -, ez az Audi ötszemélyes, és mi is öten vagyunk.
- Ne szórakozzon velem - válaszol a rendőr -, az van ráírva, hogy Audi Quattro.
- Szóljon inkább a társának! - vitatkozik tovább a sofőr.
- Nem lehet, mert nem ér rá. Éppen most érkezett egy házaspár egy Fiat Uno-val. 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

  • 10. alkalommal rendezik meg az Atilla-napot
    A magyar hagyományok egyik legfontosabb seregszemléjére kerül sor május 19-én a Kincsem Lovasparkban, immár tizedszer. Az alábbiakban a rendezvény részletes programját olvashatják.
  • Lába kelt az aranynak
    A Fő úti ékszerlopás tetteseit keresi a rendőrség. Sajtóközlemény.
  • Pünkösdi családi nap a plébánián
    Május 28-án, pünkösdhétfőn vidám hangulatú rendezvénnyel várja az érdeklődő családokat a római katolikus egyházközség. Mindenki megtalálhatja a kedvére való programot, az is, aki felhőtlenül akar szórakozni, és az is, aki egy kis lelki békére vágyik.

Taksony.hu

Current News entries
  • EBOLTÁS
    Kötelező eboltás  Az ebek éves kötelező veszettség elleni védőoltásának időponatjai és helyszínei Taksonyban: május 15. kedd 10-12 és 15-17 h Széchenyi úti régi óvoda udvarán május 19. szombat 10-12 h Széchenyi úti régi óvoda udvarán május 19. szombat 14-16 h Zsellérerdő CBA mellett május 20. vasárnap 10-12 h Forrás sor-Pihenő u. sarok veszettség oltás ára: 3800,- Ft, oltási könyv ára: 500,- Ft, féreghajtó: 300,- Ft/10 kg