vasárnap, február 05, 2012
   
Text Size

Polgári védelmi konferencia Szigetszentmiklóson

Szigetszentmiklóson a Bowling Café rendezvénytermében került sor a Ráckevei Polgári Védelmi Kirendeltség honvédelmi referenseinek polgári védelmi felkészítésére. A polgármester segítők a nap során előadást hallhattak a polgári bowlingvédelmi szervezetek megalakításáról és a szakalegységek feladatairól, a vis maior pályázatot érintő változásokról, valamint a vízkár elhárítási tervek elkészítésének fontosságáról, és a terv tematikájáról.
A konferencia résztvevőit kellemes környezet fogadta, a kiváló adottságokkal rendelkező helyszín már az elején előrevetítette az esemény sikerét. Ehhez az eredményhez a meghívott előadók is tevőlegesen hozzájárultak. Az esemény házigazdájának, Lestár Mihálynak, Szigetszentmiklós Város Önkormányzat honvédelmi és közbiztonsági referensének felvezetését követően Tóth Csaba, a Szigetszentmiklósi Polgári Védelmi Iroda vezetője tartott előadást a Polgári Védelmi Szervezetek megalakításáról, felkészítéséről, majd a polgári védelmi szakaegységek feladatairól, őt követte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa, Czifra Ferenc, aki a vis maior pályázatot érintő változásokról tájékoztatta az érdeklődőket. Csordás László pv. alezredes, a Ráckevei Polgári Védelmi Kirendeltség vezetője a vis maior pályázattal kapcsolatos gyakorlati tapasztalatait osztotta meg a résztvevőkkel. A program zárásaként Stimm Gábor állt a „pódiumra”; a Közép- Duna-völgyi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság osztályvezetője a vízkár elhárítási tervek elkészítéséről, a terv fontosságáról beszélt.
A konferencia később a fehérasztalnál folytatódott, ahol a települések képviselői egy kellemes ebéd közben diskurálhattak az előadókkal, valamint az eseményen megjelent polgári védelmi szakemberekkel munkájukról, illetve a program hasznosságáról.

Tóth Csaba
Move
-

Cikkeinkből

Top Headline

- Videó a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról

Read More...

Röppen a kártya, lángol a tárca, kattog a karika és csattan a taps. Kicsik és nagyok, üzletemberek meg munkások, egyszerűen mindenki kedveli, ha rohanó, mindinkább elidegenedő világunkban mosolyra fakasztják és elvarázsolják, ha néhány percre is. Cegléden él egy kedves, vidám ifjú, Kőhalmi Ferenc, aki bűvésztudományával határainkon innen és túl sok örömet szerez a közönségének. Kistérségünk...

Read More...

Read More...
A rozsdás hűtőnek nem az árokparton van a helye

Az Electro-Coord Kft., Dunavarsány Önkormányzata és a DHRV közös kezdeményezésére, a környezettudatos gondolkodásra ösztönözve, a lakosság körében feleslegessé vált elektronikai hulladék (e-hulladék) szervezett begyűjtését kívánjuk megvalósítani városunkban. Az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. az elhasznált elektronikai és elektromos berendezéseket az országos begyűjtő hálózata...

Read More...

Properties

Hirdetés

hirdetes

Üzenet

  • 6-os szám A nyáriszünet után, ismét itt találkozhatnak az olvasók a Dunavölgye nyomtatott számával, egészen pontosan a 6. számon dolgozik a szerkesztőség.
  • Az 5-ös szám A terjesztési pontokon, és és már az olvasóknál a Dunavölgye új, 5-ös száma. Benne a Csík zenekarral készített interjú!
  • Dinamikus fejlődés - avagy jelentés a szerverteremből Miközben készül az új szám, a terjesztés is jól halad, nagy erőkkel dolgozunk a honlapunkon is! A weboldal fenállása óta nem fordult elő, hogy napi 900-1200 találatnál is több érkezzen...
  • 1
  • 2
  • 3

Környezetünk

Szmogtérkép Budapest
Budapest szmogtérképe

Országos Hő és széltérképek
Hőtérkép

Széltérkép
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
mod_vvisit_counterMa207
mod_vvisit_counterTegnap401
mod_vvisit_counterEzen a héten2061
mod_vvisit_counterElőző héten2797
mod_vvisit_counterEbben a hónapban1627
mod_vvisit_counterElőző hónapban12100
mod_vvisit_counter2010.08.21. óta212325

Mindenki fogyasztó!

fogyasztóvédelem

Meghívó

osztrak-magyar

Választás 2010

hirdetmeny_onk

Szösszenetek

UNICEF akció

A tiszta ivóvízhez jutás jogát éppen a napokban nyilvánította emberi joggá az ENSZ Közgyűlése.. Napjainkban több mint 800 millió ember nem jut egészséges ivóvízhez; Ázsiában és Afrikában a legnagyobb a probléma. Félő, hogy ez a helyzet a klímaváltozással tovább romlik. A 2000-ben elfogadott Millenniumi Nyilatkozat arra hívta fel az államokat, hogy csökkentsék felére azok számát, akik nem jutnak iható vízhez, a cél elérése azonban egyelőre kétséges. Az UNICEF számára az egészséges ivóvíz biztosítása azért is fontos, mert évente másfél millió gyerek hal meg hasmenéses megbetegedésekben, melyeket a szennyezett ivóvíz és a rossz higiénés körülmények okoznak. 
 

Humor

Anyós vicc 1

Barátok egymás között:
- Az én anyósom mögött sok nő elbújhatna.
- Miért, olyan házias?
- Nem, olyan kövér. A vicc elküldése email-ben.

 

 
Terelések,balesetek, egyéb információk ...

Dunaharaszti

Taksony.hu

Current News entries